Én és a kutyusok

Én és a kutyusok nem igazán vagyunk nagy barátságban, igazából nem is a kutyusokkal van a bajom, hanem a gazdikkal. Nem akarom, de sokszor  hozza úgy a sors, hogy a gazdájukkal akaratomon kívül is haragba keveredek. Nem én haragszom, ők rám!
Sokszor fordul elő velem, mióta internetezem, hogy valakivel tök nagy nagy barátságba keveredek, így történt ez nem régiben is. Andi 32 éves, valahogy jól el voltunk egymással, sokat chat-eltünk, amit csak lehetett, elmondtunk egymásnak, bár ő szokta megszakítani a nagy beszélgetést, legalábbis ezt írta, a  kutya sír, menni akar, feltételeztem ezáltal, hogy panelban lakik, de nem érdeklődtem, mert valahogy nem érdekelt, elég távol éltünk egymástól.  Egy alkalommal  azt azért mégis megkérdeztem tőle: Te nem szeretnél gyereket?
- Hát nem, írta határozottan, nem szülök ilyen bizonytalanságban, miből neveljük fel?- na jó, gondoltam magamban, kutyusa van, ez a lényeg, semmi gond, el is hessegettem a fura gondolataimat, az ő dolga.
Valami oknál fogva pár napig nem volt időm a géphez ülni, alig vártam, hogy megnézzem az email fiókomat, ez nálam már- már berögződés, ő is írt.
Ez állt az emailben:
-Szió!
Azt szeretném kérdezni, hogy weboldalt is tudsz-e készíteni, vagy esetleg  ismersz  olyan személyt, aki tud ilyet?
Válaszoltam is rögtön:-  igen tudok, neked kell?
Hamarosan jött a válasza:
- Hát nem kimondottam nekem kellene. röviden elmondom a lényeget.
Én egy alapítványnak segédkezem a magam módján, és most nagyon nagy szükség lenne egy önkéntesre, aki elvállalja, hogy megszerkeszt az alapítványnak egy normális weboldalt, új regisztrációval, meg minden. Én sajnos ehhez nem értek, megcsinálnám, ha tudnám.
Egy jó ideje segédkezem, sajnos nagy bajban van az alapítvány, nagyon kellene az adomány, a pénz, stb.
Egy olyan alapítványról van szó, amely a tüdőrák korai felismerését tűzte ki célul, speciális kiképzett kutyusok segítségével. Egy nagyon nemes cél, én úgy gondolom.
Szerepeltek már a tv-ben is, újságokban, TV2, RTl klub, MTV, de ugye rengeteg segítségre szoruló alapítvány van, és hát kevesen segítenek.
Na, szóval röviden erről lenne szó.
Akartam már kérdezni, hogy neked van kutyuskád?
Hú, persze megcsináltam volna a honlapot, miért is ne segítettem volna,  bár az a kutyus kérdésén jól felhúztam magam, de vissza írtam olyan kedvesen, amennyire csak tellett tőlem.
- Nem, nekem nincs kutyusom, hogyan etetném?
Nem tudom, milyen honlapra gondoltál?
Elég lesz egy ingyenes, ingyenes tárhelyen?
Mégis mi legyen rajta?
Pár menüpont kellene, rólunk, hírek, események, célok, kapcsolat és támogatók.
Egy honlaphoz sok minden kell, hogy az jó legyen, kereső optimalizálni kell, mert máskülönben senki nem fogja megtalálni. Kellenek képek. Mi legyen a címe?
Ő viszont nem válaszolt a kérdéseimre, letámadott inkább.
- Nem értem, amit a kutyussal kapcsolatban írtál, mármint a "hogyan etetném"? Németországban  nem lehet kutyusod, ott talán nincs kutyakozmetikus, nem lehet kutyát sétáltatni?- és még ezek ellenére megpróbáltam nyugodt maradni.
- Persze lehet, és mindig utaztassuk, vagy hogyan gondolod?- kérdeztem.
- Igen, lehet utaztatni, vagy  nem fér el az autókban egy kutyuska, a gyerekeid soha nem szerettek volna kutyust? Úgy érzem a  válaszaidból, mintha bosszantanának a kutyussal kapcsolatos  kérdéseim, megbántva érzem magam.
Na, itt aztán elszakadt a cérna, még jó hogy nem kell szégyenkeznem miatta, hogy nekem nincs kutyám, ez már sok volt.
- Nem állt szándékomban, hogy megbántsalak, te feszegetted a húrt, jól érzed, bosszantanak a kérdéseid, nekem nem volt soha kutyusom és nem is lesz, majd biztos 1200 km hosszú úton azt figyelgetem, mikor és milyen kívánságai vannak éppen egy kutyának. Ha tudni akarod, igen az én gyerekeim is akartak kutyát, de hiába, ez a mutatvány nem jött össze nekik, majd biztos a reggeli zűrzavarban, amikor alig tudtunk elkészülni, még egy kutyát mielőtt indulunk hazulról, sz@rni viszek, netán bilire szoktatom, vagy éppen pelenkázom. Egyszerűen allergiás vagyok a kutyusokra, legfőképpen a kutyatartókra, mert igenis a véleményem az, a kutya az udvarba való, nem a lakásba. Gyereket nem akarsz, mert sokba kerül, szerintem meg nem kerül semmivel több pénzbe, mert ezek után el tudom azt is képzelni rólad, hogy még öltözteted is a kutyusodat kutya ruhákba.
Ezután többet nem jelentkezett a barátnőm, és nem ő az  első az életemben, aki megbántva érezte magát általam, mert én nem voltam oda a kutyájukért. Egyik nyaralásunk alkalmával megismerkedtünk egy csoda kedves, barátságos házaspárral,  meg is hívtak bennünket magukhoz vacsorára, na de volt ám ott is kutyus, bent járkált a lakásban, belenyalt az ételbe az asztalon, és ő volt a főszereplő, hadd nem mondjam, kertes házban laktak, és a kutyuska akkora volt, mint egy víziló, egész este őt kellett csodálni, ő volt a főszereplő. Elegem lett az egészből, azért próbáltam rendesen  tettetni, nincs ellenemre az asztalon faló kutya, meg is hívtak bennünket legközelebb is. Nem akartunk elmenni, úgy oldottuk meg a helyzetet, hogy inkább ők jöjjenek hozzánk, na inkább ezt nem kellett volna kiagyalni, mert elhozták magukkal a kutyát is. Aztán itt vége is lett a barátságnak, mert úgy érezték,  én haragszom rájuk, megmagyarázni nem tudták, miért gondolják így, így érezték. Na bánja a kutya, gondoltam.
Nem, nem utálom, dehogyis utálom a kutyákat, sőt elítélem, ha kirakják az autókból, magára hagyják szegény ebeket, és tisztelem azokat az embereket, akik kutya menhelyeket tartanak fent, és védik, óvják az állatokat.
Mégis.....felmegy a vérnyomásom, amikor hallom vagy éppen meglátok egy reklámot: ne adjon étel maradékot a kutyájának, mert az nem egészséges. Minden kutya megérdemli, hogy a számára legegészségesebb és legfinomabb táplálékot kapja,  a táplálék kizárólag természetes összetevőket tartalmazzon, valamint olyan vitaminokat, ásványi anyagokat, és antioxidánsokat, amelyek segítenek megőrizni kutyája egészségét.
A mi egészségünk nem számít, mára már úgy néz ki a helyzet,  a kutya fontosabb lett, mint az ember.
Egyébként  meg, nekünk is van kutyánk, csak az udvarban, ott is lakik, eszébe sem jutna bejönni a lakásba, őrzi a házat, mert ez a dolga.
Ez a kis történet csak azért motivált megírásra, mert éppen ma kaptam egy csodálatos ajánlatot, fogadhatok egy kutyust örökbe. Atyavilág!!!

Negyvenen túl

Ülök a parton, csend van és nyugalom, azon elmélkedem, vajon miért nem értettem gyermeki fejemmel, miért vonz annyi sok embert a Balaton? Persze, én itt nőttem fel, nekem mindez természetes volt, mint testnek a kenyér és az is maradt sokáig, de most hogy ez az esztelen ország el űzött messzire, a hosszú, nehéz út után kínzó vágy gyötört , hogy lássalak újra imádott Balaton, nagyon szeretlek! Most ahogy így elnézlek, olyan csodaszép, olyan hatalmas nagy vagy, a tenger hozzád képest csak egy mocsár. S még azt merik mondani, koszos vagy, ne hidd el, felhős az ég, a csillagok nem ragyognak az égen, a hullámaid mégis csillogó kékek, most éppen a távolból egy halász fehér vitorlája ragyogja be. Most meg hallom, hogy egy tücsök ciripel, de valahogy olyan fáradt és szomorú a zenéje…..talán csak én hallom így?- na, az lehet, de ne húzd ilyen bánatosan a nótádat te tücsök, ne kínozz még te is, hegedülj vidámabban!

- azért

igen azért ültem ide, hogy elmondjam, amit senkinek nem merek .
Elegem lett a hangos, hazug idegenből, itthon másmilyen a mező, a virágos rét, a levegő illata.
Ott megvetik az egyszerű szépséget, a sok gonoszságot viszont aranyba foglalják, ezt nem tudom elviselni, de nem is erről akarok beszélni, valami különös rejtelmekkel vívódom, mintha száz oldalról veszély, csapda vagy valami váratlan borzalom várna rám. Olyan vagyok, mint a kopár föld, amit csak a fagy jár át, a lelkemben tél van, a lelkem fél, mint a hívatlan rémálom, úgy zuhan le rám a szenvedés, a szívem is sebes belé.

- Régi szerelmek, ó még a szerelem szó is búsan szóló harangként kong fülemben, vége, vége van az életemnek, elmúltam negyven, bizony elmúltam negyven éves.

Se kedvem nincs semmihez, se vágyam, se célom, az erőm elhagyott.

-A nagymamámat , szegényem, nem rég temettük el síri csendben, de csak álltam ott némán, nem éreztem semmit, csak a fáradt szél susogását a fülemben.

- Nagyon sokat gondolok rá, sokszor látom magam előtt -

- A fehér haját, a mindig mosolygós a szemét - jaj, és nem volt foga egy sem, - illetve volt

- egy vízzel töltött pohárban a konyhaszekrényben, mert csak a vasárnapi misére hordta. Olyan édes, drága nagyi volt, de én ezt nem akarom, nem akarok megöregedni nem és nem!

- Nem látom a vitorlát, mikor húzott el vajon?-

- Itt vagyok még egyáltalán? – na igen itt, testileg, csak jól elbolyongtam messzire.

- Mostanában nem is néztem tükörbe, lehet csupa ráncos vagyok, sőt biztos, szenvedek halkan, szótlanul.

- Nem olyan régen, milyen jó is volt, találkoztam a kedvesemmel, most érzem egész testemben, lelkemben a villámló csókokat, melyeket záporként zúdított rám, a lázas kezeit, melyek rám tapadtak, felfokozta vágyaimat, vágyainkat a gyönyörök legfelsőbb fokára, szinte elégtünk fergeteges nagy szenvedélyes szeretkezésben.-

- Elmúlt ez is, tova zúgott valami, valami az érthetetlen kínjaim vad viharában.- A mamám azt mondta, minden kornak meg van a maga szépsége, az idő így is úgy is elszáll.

- Ugyan?-

- nézd, megeredtek a könnyeim, sírok az iszonyatos fájdalmamban. -
- Hát vágtass csak IDŐ, ha jól esik neked, tudom jól, nem tudlak leállítani, de vedd tudomásul, dacolok veled! - Hiába rohansz, hiába hervasztod le a virágot a szívemben, majd ültetek újat, és friss virág lesz a hervadt helyett, nem fonnyadok el azért sem, nem fogsz megtörni soha! Nekem még dolgom van, még élni akarok, még hajtanak, űznek a vágyaim, igenis még nem vagyok öreg, ne akard nekem megmagyarázni, még virulok, sőt!!! - Most fogok csak igazán!

- Na jó, ideje haza menni....

Figyelj tücsök, hagyd abba egy kicsit a zenélést, ha valaki erre jár, és ilyen eszetlenségen kesereg, mint én, mond meg neki, nem érdemes!

-Oké, húzzad tovább, szép éjszakát!

Húsvét-Feltámadás